Most már második hete újra itthon vagyunk, illetve pár nap Budapest után már megint Hollandiában. Jó volt otthon lenni, de semmi "hűűű, de jó, hogy hazaértem" érzés. Már a megérkezés első órájában teljesen természetes volt, hogy itt vagyunk, mintha ez az öt hónap nem is lett volna. Az idő szerencsére szép volt. Mit szép, gyönyörű! Örömmel konstatáltuk, hogy ugyan süt a nap, de ez nem olyan, ami ezer fokkal bombázza az agyunkat, hanem csak kellemesen melegít. A nyári pólóimat mindenesetre csak atlétaként hordom otthon. A flip-flop bekerült a szekrénybe. Majd nyáron előveszem.
Családdal találkozás dettó olyan, mintha csak tegnap búcsúztunk volna el. Hiába, a Skype tényleg megszűnteti a távolságokat, és rendesen kiöli a természetes honvágyat. Közben felhúztak egy újabb hidat, és bővült az M0. Király! Lehet egy kicsit várost nézni. A város amúgy ugyanolyan, minden ugyanolyan. Mintha el sem mentünk volna. Néha bevillannak képek, hogy Kuala Lumpurban ilyenkor délután van, vagy most mennénk vacsizni. De jó helyette rakott krumplit enni! Aztán lassan elmúlik a kőrözöttnek meg a lecsónak is az újdonsága, és elkezdek majd kínait meg thait főzni. A repülőn rácsodálkoztunk, hogy nincs nasi lemak. Sebaj, van helyette sonkás szendvics. Garantáltan non-halal. Alvás tekintetében még egy kicsit Ázsiában vagyunk, este 8-kor már masszívan ásítozunk, és reggel 7 nem is tűnik olyan korai kelésnek.
Péter maláj kollégái most itt vannak Hágában, és tökre irigykedem rájuk, hogy utána visszamehetnek a jóba. Fene sem gondolta volna, de Budapest után most már Kuala Lumpur is otthonnak számít az összes bosszantó hülyeségével együtt. Idegen érzés most itt lenni, amikor ott van az otthon. Majd meglátjuk meddig tart ez az állapot. Természetes, hogy az ember elkezd ragaszkodni helyekhez, és talán nem is lenne most ez, ha nem lenne Malajzia ennyire távoli és elérhetetlen innen. Nem is volt olyan nagyon jó, ugyanakkor iszonyatosan jó volt. Érthetetlen. Mindenestre ereklyeként őrzök minden Nikko Hotel Kuala Lumpuros tollat, és vissza akarok menni. VISSZA AKAROK MENNI!
Családdal találkozás dettó olyan, mintha csak tegnap búcsúztunk volna el. Hiába, a Skype tényleg megszűnteti a távolságokat, és rendesen kiöli a természetes honvágyat. Közben felhúztak egy újabb hidat, és bővült az M0. Király! Lehet egy kicsit várost nézni. A város amúgy ugyanolyan, minden ugyanolyan. Mintha el sem mentünk volna. Néha bevillannak képek, hogy Kuala Lumpurban ilyenkor délután van, vagy most mennénk vacsizni. De jó helyette rakott krumplit enni! Aztán lassan elmúlik a kőrözöttnek meg a lecsónak is az újdonsága, és elkezdek majd kínait meg thait főzni. A repülőn rácsodálkoztunk, hogy nincs nasi lemak. Sebaj, van helyette sonkás szendvics. Garantáltan non-halal. Alvás tekintetében még egy kicsit Ázsiában vagyunk, este 8-kor már masszívan ásítozunk, és reggel 7 nem is tűnik olyan korai kelésnek.
Péter maláj kollégái most itt vannak Hágában, és tökre irigykedem rájuk, hogy utána visszamehetnek a jóba. Fene sem gondolta volna, de Budapest után most már Kuala Lumpur is otthonnak számít az összes bosszantó hülyeségével együtt. Idegen érzés most itt lenni, amikor ott van az otthon. Majd meglátjuk meddig tart ez az állapot. Természetes, hogy az ember elkezd ragaszkodni helyekhez, és talán nem is lenne most ez, ha nem lenne Malajzia ennyire távoli és elérhetetlen innen. Nem is volt olyan nagyon jó, ugyanakkor iszonyatosan jó volt. Érthetetlen. Mindenestre ereklyeként őrzök minden Nikko Hotel Kuala Lumpuros tollat, és vissza akarok menni. VISSZA AKAROK MENNI!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése