2008. június 9., hétfő

Angkor 1.

Pénteken a szultán születésnapja alkalmából munkaszüneti nap volt. Eme dicső eseményt úgy ünnepeltük, hogy vettünk két repülőjegyet Kambodzsába, és megnéztük Angkort. Most kivételesen nem csak két főből állt a felderítőcsapat, hanem rövid vendégszereplésre befogadtuk Péter ír kollégáját, Iant is.

Reggel 7-kor indult a gépünk, és az egy óra időeltolódásnak köszönhetően a 2 órás út ellenére 8-kor landoltunk. Így tulajdonképpen egy teljes napunk volt pénteken is. Az első benyomásunk az volt, hogy i-szo-nya-to-san meleg van. Malajziában az utóbbi napokban nem volt olyan elviselhetetlen a hőség, mert nagyon gyakran borult az ég, és viszonylag kellemes dunsztosüveg meleg van. Itt viszont egy felhő sem volt az égen, úgyhogy semmi sem állította meg a kegyetlen trópusi napsugarat. Angkor mellett van egy kambodzsai léptékkel nagynak mondható város: Siem Reap, aminek a repterére érkeztünk. Innen mentünk a szállásra letenni a cuccot, aztán indultunk a templomokhoz.

Én azt hittem korábban, hogy Angkor egyenlő Angkor Wat-tal, azaz egy darab jó nagy templom. De nem. Angkor maga a terület neve, ahol ezek a khmer templomok találhatók. Itt egy körülbelül 10 km sugarú környi területen vannak viszonylag nagyobb sűrűségben elszórva templomok, de a "központtól" 40-50 kilométerre is lehet még egész méretes romokat találni. Angkor Wat ezek közül a leghíresebb, és az egyik legjobb állapotban megmaradt templom. Ez az egyetlen templom Angkorban, ami a mai napig vallásos szentélyként működik. A többi templomot elhagyták, de ezt építése óta tulajdonképpen folyamatosan használják. A nemzet jelképe és büszkesége, és még a kambodzsai zászlón is ez szerepel. Angkor nevéhez két leg is kapcsolódik: egyrészt itt található a világ legnagyobb vallási épülete (Angkor Wat), másrészt pedig fénykorában az ipari forradalom előtti városok közül ez volt a legnagyobb kiterjedésű település, aminek mérete (ha nem csal az útikönyv) akkora volt, mint mondjuk a mai Moszkváé. Ebből a nagy városból csak a templomok maradtak fenn, mert minden egyéb épületet, még a királyi palotát is, fából építettek.

Ezt az óriási területet gyalog elég reménytelen vállalkozás bejárni, de még biciklivel is baromi sok lett volna, úgyhogy béreltük egy tuk-tukot vezetőstül erre a három napra. A tuk-tukozás majdnem akkora móka volt, mint maguk a templomok, és ráadásul még nagyon olcsó is. Egy nap, úgy hogy kb. 12-14 órát ált rendelkezésünkre a jármű vezetőstül, átlagban 22 dollár volt, ami a mostani árfolyammal kb. 3500 Ft. Szóval abszolút megérte a dolog. A sofőrünk meg egyenesen tökéletes volt: iszonyatosan kedves, udvarias és előzékeny. Ha egyszer nagyon gazdag leszek, és feltétlen fel kell fogadnom egy személyi sofőrt, tuti, hogy őt fogom importálni családostul.

Nyár annyira nem számít kiemelt időszaknak itt, úgyhogy viszonylag kevés turista volt. A „viszonylag” persze elég relatív, így is elég sokan voltak, de egy idő után rájöttünk, hogy mindegyik templomban lehet szinte teljesen egyedül lenni, csak jól kell időzíteni. Általában egy megadott utat tesznek meg az emberek egy nap alatt, és mindenki ugyanabban a sorrendben. Az első állomás Bayon, ami Angkor Wat után talán a legtöbbet fényképezett és legismertebb templom. A rend kedvéért mi is itt kezdtük a napunkat másik kb. 200 emberrel együtt, és ott bójázhattunk a rengeteg turista között. Szépnek szép volt ennek ellenére is, de a hangulata semennyire nem jött át. Vasárnap viszont visszamentünk oda délután, amikor a nagy csoportok már más templomoknál vannak, és olyan volt, mintha egy teljesen másik helyre érkeztünk volna. Lehettünk összesen talán húszan a romoknál, és még így is az emberek fele szerzetes volt vagy helyi kiskölyök.

Kedvenc templomunk egy építészetileg kevésbé jelentős alkotás volt, viszont olyan hangulata van, hogy - ha épp nem kóbor arra egy turista – az ember úgy érzi, mintha most talált volna rá a dzsungel közepén. A templomot, illetve inkább a romokat, ami belőle maradt, teljesen birtokba vette a természet: falak alig állnak, hatalmas fák hatalmas gyökerei szó szerint szétbontották az épületeket, és belepték a romok tetejét.

Mára sajnos csak ennyire futotta az időmből. Az élménybeszámoló pár nap múlva folytatódik egyéb érdekességekkel, és a héten képek is kerülnek majd föl, úgyhogy lehet lélegzetvisszafojtva várni a folytatást.

2008. június 4., szerda

Már megint majmok. De most aranyosak

Hétvégén sikerült megint kijutnunk a városból. Mondjuk szombaton mindezt nem kis küzdelem árán tettük. Kuala Lumpurban és a környékén, ellentétben a hazai viszonyokkal, inkább az a gond, hogy rengeteg autópálya van, és iszonyatosan el lehet tévedni rajtuk. És ha már eltévedtünk, kilométereket kell menni a rossz irányba, míg nem találunk egy lejáratot, hogy visszaforduljunk. Aztán persze a következő elágazásnál megint elrontjuk, és kezdődik minden előröl… Szóval a szombati napunk nagy része ezzel ment el. Mire kivergődtünk nagy nehezen a városból, utána az egyéb főutakon kavarogtunk, és olyan iszonyat isten háta mögötti helyekre jutottunk el merő véletlenségből, amerre még a maláj se jár ;).

A teljesen értelmetlenül eltöltött nap végül egész jól ért véget. Elmentünk egy olyan folyóhoz, aminek a partján rengeteg szentjánosbogár vagy mi (világító lepke?) él, és be lehet fizetni csónaktúrákra, hogy közelebbről is megnézhessük a látványosságot. Nem biztos, hogy az egy óra sorban állás megérte, de mindenesetre az a negyedórás kis csónakázás kellemes volt, és tényleg nagyon jól nézett ki. Olyanok voltak a fák, mint a feldíszített karácsonyfák, rengeteg világító kis pontocskával. Gondoltuk ott alszunk valahol a közelben, mert a van egy nemzeti park is a környéken, amit meg akartunk nézni, de nem volt hely, úgyhogy inkább hazajöttünk, és másnap visszamentünk.

Vasárnap eltévedés nélkül meglepően gyorsan visszaértünk. Elmentünk kirándulni a Kuala Selangor nemzeti parkba, ahol jó kis túraösvények voltak. Láttunk csomóféle madarat, egy jó nagy - vagy egy méteres varánuszt - meg egy majomcsordát. Ott csemegéztek az ösvényen, mi meg a múltkori esetből okulva, kicsit félve közelítettük meg őket, de ez esetben ők jobban tartottak tőlünk, mint mi tőlük, úgyhogy elugráltak az utunkból. Kint a parkolóban ennél sokkal több majommal találkoztunk, mert ugye ott vannak a kukák, és ott több emberrel = élelemforrással találkoznak (ugyanis azt tudni kell, hogy kevés maláj ember tenné be a lábát egy nemzeti parkba).

Makákókon kívül láttunk még jávai langúrokat, ami egy kevésbé elterjedt - mi több – védett faj. Kicsit ronda pofácskájuk van, de meglepően nyugodt társaság. A park után felmentünk egy dombra, ahol a világítótornyon, és egyéb romokon kívül legfőképpen a langúrok piszkálása jelentette a fő szórakozást a látogatóknak. Ahhoz képest, hogy elviekben vadak, teljesen hozzászoktak az emberek közelségéhez. Amikor jön egy újabb csoport, kiülnek az út szélére, és hagyják, hogy a turisták fogdossák, és simogassák őket, cserébe persze kapnak kekszet és egyéb olyan dolgokat, amit egy tisztességes vadon élő majomnak nem lenne szabad ennie.

Azok számára, akik már nem szeretnének több majmos történetet olvasni, megnyugtató hírünk van: péntektől hétfőig Angkorban leszünk. Feltehetően itt egyéb impulzusok is érnek majd minket, amiről beszámolhatunk. A 100% majommentességet nem tudjuk garantálni, de azért igyekszünk.

2008. május 29., csütörtök

Fear the monkey

Így első hétvégén nem akartunk tök fáradtan belevágni valami nagy túrába, úgyhogy csak itt maradtunk a környéken. Szombaton azért kimentünk a városból, hogy lássunk valami zöldet is. Elmentünk a Templer Parkba, ami egy kedvelt családi piknikező hely kb. 20 km-re a várostól. Marha jól néz ki: vízesések futnak le a hegy oldalában, és 3-4 helyen kis teraszok törik meg a lejtőt, ahol tavacskákban összegyűlik a víz, ott lehet lubickolni a természetes medencékben, és dögönyöztetni a hátad a lezúduló vízzel. Mi fürdőcuccot nem vittünk, ami végül is nem is baj, mert mivel mi voltunk ott egyedüli fehérek, és tuti mindenki minket nézett volna. Inkább csak sétálgattunk egy kicsit a kiépített ösvényeken, meg fényképezgettük a parkban lebzselő majomcsordákat.

Mint kiderült, az itteni makákók legkevésbé sem tartoznak Isten kedves és barátságos báránykái közé, hanem agresszív kis bunkók. Azt általában elmondják az útikönyvek, hogy az ilyen majmos helyeken vigyázni kell, mert a majmok ellophatják az érdekesnek tűnő dolgokat, de arról nem volt szó, hogy meg is akarnak támadni érte. Amikor leértünk a hegyről, gyermeki örömmel láttam neki a parkolóban vett dinnyeszeletem elfogyasztásának, amikor szembejött egy majom, és elkezdte fixírozni a dinnyémet. Meredten nézte, aztán elindult felém, én odatoppantottam felé egy finom nőieset, amivel meglepő módon nem sikerült elijeszteni, úgyhogy mielőtt lecsapott volna rám, szégyenszemre megfutamodtam, és odadobtam neki a dinnyémet. Megalázó vereség volt. A majom jóllakott, a malájok kiröhögtek.

Kicsit javított a lelki világomon, hogy utána átmentünk a Batu Caves-hez, egy hindu szent helyre, ahol szintén rengeteg majom volt, és szemtanúja lehettem, hogy nemcsak engem terrorizálnak a kis szemetek. Egy kislány épp jégkrémet evett, amikor egy majom elkezdte fenyíteni, hogy elvehesse tőle. A gyerek bőgve odaszaladt az anyukájához, úgyhogy ideiglenesen megúszta a dolgot, de egy perccel később már újra hallottuk a sírását, és láttuk, hogy kicsit odébb a korláton a majom vígan majszolja a kislány jégkrémét. Dögök!

2008. május 27., kedd

Jön, jön, újra itt… Még hosszabb, még izgalmasabb, eddig nem látott részekkel

Múlt héten ismét visszatértünk Kuala Lumpurba eléggé vegyes érzelmekkel. Nem nagyon repestünk az örömtől, hogy újabb hónapokat kell itt tölteni, de azt elmondhatjuk, hogy eddig a vártnál sokkal jobban érezzük magunkat. Sok minden még nem történt velünk: egyet költözködtünk a szállodából, és még egy hét után is küszködünk az átállással. Tegnap már sikerült 2 előtt elaludni, ami nagy sikerként könyvelhető el, de azért dolgozunk folyamatosan, hogy meglegyen a napi 6 óránál több alvás.

Úgy néz ki, hogy augusztus végéig itt maradunk, de ez még plusz mínusz irányba változhat (valószínűleg inkább plusz). Közben pedig reményeink szerint lesz még egy hosszabb szabadság is, amit valahol itt a "környéken" töltünk. De a poént most még nem lőjük le.

Szóval a blog újraindul. Reméljük, lesznek érdekes fejlemények, amiről beszámolhatunk, úgyhogy látogassatok ide szorgalmasan.

2008. március 12., szerda

Képek

Végre-valahára sikerült feltölteni az összes képet. Hazaérkezésünk után nagy lelkesedéssel feltettem a képek felét, ami aztán úgy is maradt két hónapig. Most újult erővel vágtam neki a feladatnak, és örömmel jelenthetem, hogy sikerült befejezni a nagy művet.

Utazásunk képeit itt nézhetitek meg:
http://picasaweb.google.com/malajturne