Cameron Highlands

November 24.

Hétvégén elutaztunk Cameron Higlands-re. Szombat reggel 9kor indultunk, és eltévedés nélkül sikerült odaérnünk 1 körül. A megérkezés egy kicsit csalódás volt, mert szép-szép, de nem nagyon lehetett látni, hogy itt akkor mi a főattrakció. Hogy az ittenieknek mi az hamar kiderült: az országút mentén rengeteg zöldség, gyümölcs, giccs és vegyes hülyeséget áruló bolt volt.

Egyes zöldségeket, gyümölcsöket trópusi éghajlaton nem lehet termeszteni, viszont az ilyen hegyi területeken hűvösebb van, úgyhogy ezek a régiók zöldségtermesztésre szakosodtak. A legfeltűnőbb "hype" az eper volt. Úgy tűnik, hogy a malájok és kínaiak számára az eper az egzotikus gyümölcsök non plus ultrája, úgyhogy a fél hegy az eperbizniszben utazik.

Persze ezt meg lehet mosolyogni, de a helyiek biztos ugyanolyan mókásnak találják, hogy mi hússzor lefényképezünk egy banánfát. Mindenesetre az itteniek jól kihasználják az érdeklődést, így az összes út menti stand tele van epres boltokkal, ahol a friss epren és lekváron kívül lehet még kapni epres lufit, esernyőt, párnát, szalvétatartót, pólót, kulcstartót, ceruzát stb. A remek infrastruktúra ellenére vasárnap 2 körül már hiába álltunk meg epret venni, ugyanis elfogyott. …de a sok epermintás szirszart még persze lehetett kapni :(

Még van egy dolog, ami nagyon szereti ezt a hűvösebb éghajlatot: a tea. Ez Malajzia legnagyobb teatermelő vidéke. Rengeteg hegyoldal be van lepve teaültetvényekkel, ami nagyon jól néz ki. Mi is elmentünk jó pár ültetvény mellett, és rengeteg képet is készítettünk, de valahogy egyik sem adja vissza a hangulatát. Kóstoltam nyers tealevelet, de nem volt egyáltalán jellegzetes íze. Szombat délután igazi turistás programjaink voltak: elmentünk az egyik teaültetvényen gyárlátogatásra, utána persze vásárlás a boltban, aztán szürcsöltük a helyi teát a hegy tetején lévő teázóban kilátással az ültetvényre :)

Vasárnap elmentünk egy hosszabb túrára a dzsungelbe. Kicsit el vagyunk kényeztetve, mert a múltkori ilyen túrán láttunk kígyót, meg jó sok (és nagy!!!) varánuszt, most meg semmi ilyesmit csak egy pár pillangót, meg pár óriási repülő bogarat. Úgyhogy ebből a szempontból annyira nem volt izgi, de egyébként nagyon szép volt, meg iszonyatos hogy milyen buja volt a növényzet. A kuala lumpuri pillangóparkban ki voltak preparálva 10 centis pókok meg mindenféle óriási repülő-csúszó-mászó rettenetek, amik itt honosak, úgyhogy ebből a szempontból azért örültem, hogy nem futottunk össze a helyi állatsereglettel. Amikor leértünk a hegyről, akkor szembesültünk vele, hogy iszonyatosan sokat kéne visszagyalogolni a kocsihoz, de szerencsére felvett minket egy furgon, így megspóroltunk vagy 10 kilométernyi gyaloglást.

Délután még felmentünk a legmagasabb csúcsra (2031 m) a kilátóhoz, és elmentünk kirándulni egy mohaerdőbe, ami fantasztikusan jól nézett ki. Ott volt a csúcson, ahol iszonyatosan párás a levegő, és nagyon sokat esik az eső. Olyan volt az egész, mint egy mesebeli elvarázsolt erdő, a fákról félméteres nagy mohalepedők lógtak le, mindenhol moha, süppedős nedves talaj. Láttunk olyan kancsós virágot, amit otthon is lehet kapni néha virágboltokban: 10-15 centis hússzínű kancsója van, aminek az alján valami nedv van, és a kancsón belül lefelé néző szőrök vannak, hogy a bogár, amelyik belemászik, ne tudjon visszamenni, hanem belecsúszik a vízbe, és a virág megemészti. Szóval jó érdekes volt!!!!

Péntek délután

Feltartóztathatatlanul közeledik megint egy hétvége :)) A mostani úticél Cameron Highlands. Az egyik legnagyobb maláj turistaattrakció1400-1800 méter magas hegyek KL-tól északra kb. 300km-re. És, hogy miért olyan népszerű? Mert hűvös van (20-25 fok, ami kellemes felüdülés a „lenti” 30 fok után), rengeteg érdekes, látnivaló van: teaültetvények, pillangópark, eper farm (ami úgy látszik itt egy nagyon egzotikus dolog), dzsungel túrák stb. stb. Kicsit tartok tőle, hogy nagyon turistás lesz, de az esős évszak miatt november annyira nem számít csúcsidőszaknak, úgyhogy talán annyira nem lesz vészes.

A hét eltelt bármiféle említésre méltó esemény nélkül. Szerdáig dolgoztam, úgyhogy nem is mentem ki sehova, csak esténként együtt vacsizni. Kicsit már unom az itteni kaját. De lehet, hogy csak azért, mert tudom, hogy nem is lesz esély "otthonit" enni még jó darabig. Malájt, indiait, kínait vagy thait szoktunk enni, változó sikerrel. Két nagy problémába szoktunk belefutni: nem boneless csirkét kapunk: kihozzák a csontos csirkedarabokat, amit amúgy se nagyon szeretek a porcogók meg egyéb rémségek miatt, ráadásul kanállal meg villával meg elég nehéz szétbontani (ugyanis itt nem késsel-villával, hanem kanállal villával esznek= kanál a jobb kézben (azt veszed a szádba), villa a balban (azzal tolod a kanálra az ételt)). A másik gond az szokott lenni, hogy itt extra omlósan készítik a csirkét, ami a mi ízlésünknek túl puha. Nem nyers, de majdnem.... Amúgy szeretem ezeket az ételeket, de néha vágynék otthoni ízekre (jó kis rakott krumpli, mmmm......). A western food kimerül a spagetti, pizza, és rántott húsok, steakek sült krumplival variációkban.

Ja! Meg még az a vicces, hogy nekik mennyire csípősről az elképzelésük. Ez főleg Thaiföldön volt gond. Mindenhol kértem, hogy ne a csípősből adjanak, de tüzet fújtam a vacsorák után, és fél liter víz + 1-2 zsebkendő nélkül nem sikerült keresztülverekedni magam az étkezéseken. Úgy látszik a nem csípős kategória az, ha csak 3 egész chilit vágnak bele az ételbe :) Múlt héten viszont ettünk egy szuper mangós jégkását, amiért örök hála maláj barátainknak :)

A héten mindkettőnknek felváltva fájt a torkunk. Ha légkondival alszunk megfázunk, viszont légkondi nélkül olyan meleg van, hogy nem lehet aludni... :( Hát ez van, valahogy ki kéne dolgozni egy rendszert, mert ez így annyira nem jó. A másik csodás dolog az állandó kopácsolás, ami a szomszéd építkezésről jön. Mi a 26. emeleten vagyunk, de így is felhallatszik a előttünk elmenő autópálya zaja (autópályák bejönnek egészen a városközpontba), meg az építkezésé, ahol hajnaltól késő estig dolgoznak. Aludni általában füldugóval szoktam, de most napközben is betettem, mert rájöttem, hogy a zaj miatt nem tudtam koncentrálni a munkámra múlt héten.

Bangkok

November 9.


Eredetileg negyed 4kor szállt le a gépünk, de mivel mi szegény magyarok vagyunk, nekünk is sorba kellett állni vízumért az indiaiakkal, kínaiakkal stb. együtt. Na jó, nem csak mi voltunk egyedül, az összes kelet-európai így járt. A vízumnál aztán meg kellett küzdeni a csingikkel, mert hozták a szokásos formát, és nem számított nekik, hogy az 514es sorszám van éppen soron, ők akkor is odaálltak húszan a pulthoz a 600 feletti sorszámukkal. De saját fegyvereikkel küzdöttünk ellenük, amikor sorra kerültünk, előrefurakodtam, és beköptem az egész bagázst a vámosnak, úgyhogy mehettek vissza szépen sorba állni. Másfél óra alatt sikerült keresztülvergődnünk a vízumügyintézésen és a vámon, onnan már csak röpke másfél óra volt a taxi, mert végén belekeveredtünk egy dugóba, amiben majdnem egy órát ültünk. A szállás nem túl szexi helyen van, egy kis mellékutcában a központhoz nem túl közel, de nagyon kis helyes a szálloda, és kedvesek is a recepciósok stb., uh jó választásnak tűnik.

Este még elmentünk a Khao San Roadra, ami az itteni nagy backpacker központ. Nem túl autentikus hely, mert inkább nyugati turistákkal van tele, de iszonyatos nagy nyüzsgés volt: piac, kajáldák, mindenféle árusok. Úgyhogy végső soron egész érdekes volt. Láttunk például olyan árust, aki nemzetközi diákot, jogsit, újságíró-, fotós- stb, igazolványokat hamisít. Leadod a fényképedet, és helyszínen megcsinálja :) A teljesség kedvéért volt sáska, meg mindenféle kukacot áruló pult is. Az eladónő ügyesen ráérzett a potenciális vásárlókör igényeire: egy fényképet készíteni standról 10 bhat volt, a kukacok árai viszont ki sem voltak írva....

Az átállás nem ment túl könnyen. Első este próbáltunk minél tovább fennmaradni, hogy próbáljunk belerázódni az itteni időbe, Éjfélkor feküdtünk (otthoni idő szerint este 6), de hajnali 3kor felébredtünk, aztán ment a vergődés 5-6ig, amikor is végre sikerült elaludni, 9kor pedig keltünk (ami otthon hajnali 3-nak felel meg). Második nap már kicsit jobban ment, de még mindig nem volt az igazi.

Program:

Első nap voltunk a királyi palotában meg a "kötelező" templomokban (Wat Po, Wat Arun). Nagyon szépek voltak, és meglepően jó állapotban és tisztán tartják őket. Az első 2-3 órában csak tátottuk a szánkat, és egyik ámulatból a másikba estünk, de egy idő után már rezisztensek lettünk, most egy darabig szerintem kielégítettük minden templomra irányuló érdeklődésünket.

Második nap elmentünk egy úszó piacra (legalábbis annak mondták). Annyira nem is piac volt, hanem egy nagy úszó büfé, de azért elég érdekes volt. Egy hosszú stégen ültek a vendégek két oldalt meg a szakácsok a kis csónakjaikon, teljesen felszerelve gázpalackkal, wokkal és egyéb konyhai eszközökkel. Onnan mentünk a kínai negyedbe, amitől annyira sokat nem vártam, de végül nekem az lett a legemlékezetesebb az egész útból. Szinte az egész negyed egy nagy piac. Óriási labirintus, és mindenütt teljesen új, idegen dolgok. Úgy mentünk végig a piacon, hogy szinte semmiről sem tudtuk, hogy mi lehet.

Este a rend kedvéért elmentünk a vörös lámpás negyedbe, ami az üzleti negyed mellett van. Az egész utca tele van bárokkal, meg sztriptízbárokkal. Mi még elég korán voltunk, de a behívóemberek már ott voltak, és ajánlgatták a műsorokat: lányok mit bűvészkednek pingpong labdával, banánnal, biciklilánccal stb. A vicces az volt, hogy nemcsak Pétert szólították le, de ugyanolyan lelkesedéssel ajánlgatták nekem is :).

Közlekedés:

Mivel a városban dugó van, a folyón viszont nem, ráadásul elég közel is volt a szálláshoz, kimentünk a folyóhoz vízibuszozni. Azt hittem, hogy ez egy ilyen turistás dolog lesz, mint az otthoni Mahart járatok, de nem. Tele volt helyiekkel, voltak rendes megállói, négy különböző vonal (attól függően, hogy hol áll meg) szóval olyan volt teljesen, mintha a metrón ülnénk. Nagyon menő, és jó olcsó is. Budapesten is simán be lehetne vezetni ilyet!

Egyébként a város nagyon érdekes. Kuala Lumpur ehhez képest sokkal szervezettebb, kevésbé jön elő a kultúrsokk. Ez azért tényleg az az Ázsia, amit az ember elképzel otthon: piszkos, büdös, kaotikus, de mégis van benne valami vonzó. Persze itt lakni nem tudnék. Már egy közepes úton átmenni is nagy kihívás. De tetszett például az, hogy minden utca tele van mozgó árusokkal. A mi utcánk pl. egy tök kicsi mellékutca, de itt is van 2-3 trafikos, és kb. ugyanennyi mozgó kajaárus vagy trafikos. És szemmel láthatóan forgalmuk is van.