Közép-Vietnám

Ezeket a bejegyzéseket már Bangkokból írom, és majd otthon töltjük fel a blogra. Épp várunk a Budapestre menő Malév gépre egy órával újév és a beszállás előtt. Az út végén eléggé elmaradtunk a blogírással, mert az utolsó napokban nem volt velünk laptop.

Szóval ott hagytam abba, hogy elindultunk Hanoiból, egy Hoi An nevű alaptalanul felkapott városkába. Az előzetes hírek alapján egy gyönyörű történelmi kisvárost képzeltünk el, és értetlenül álltunk a poros kis utcákon, hogy miért nézik a turisták a düledező házakat. Volt egy pár szép épület is, de Vietnám gyöngyszemének azért semmiképp sem lehet nevezni. Ennek ellenére azért nagyon jól eltöltöttünk ott két napot. Elbickliztünk a környező rizsföldekre meg a tengerpartra, második nap pedig béreltünk taxit, és kora reggel elindultunk megnézni My Son-ban levő templomromokat. Ez egy, az angkori romokhoz hasonló templomegyüttes, csak épp nem olyan nagy, és csak egy részén maradtak meg jó állapotban az épületek. A többit - láss csodát - lerombolták az amerikaiak. Mindenesetre így „kicsiben” is nagyon lenyűgöző volt. El tudom képzelni, hogy Angkor milyen lélegzetelállító lehet! Nyolc előtt már ott is voltunk, így majdnem másfél óránk volt, hogy majdhogynem teljesen magunkban nézzük körbe. Nagyon nagy élmény volt, hogy az erdő közepén bóklászunk a romok között, és csak néha sétál be a képbe egy-egy korán kelő turista. Összesen lehettünk ott talán tizen-tizenöten, amit később nagyon tudtunk értékelni, ugyanis fél tízkor megérkeztek a turistabuszok, és az emberek elözönlötték az egész területet. Mi addigra már végeztünk is, úgyhogy kicsit hallgatóztunk még, hogy mit mondanak a túravezetők a csoportoknak, aztán mentünk is vissza a városba.

Mindez 24-én volt, úgyhogy nagyjából ez a kirándulás volt a karácsonyi ajándék magunknak magunktól. Szenteste egy kicsit szomorkás volt. Nem gondoltam, hogy hiányozni fog, de azért rossz volt, hogy semennyire sem volt karácsonyi hangulat, illetve nem úgy, ahogy mi megszoktuk. A vietnámiak petárdáztak, füstölőket meg fénymásolt (?) ötezerdollárosokat (!) égettek, hogy a Jézuska hozzon nekik szok-szok gazdagszágot. A külföldi turisták nagy része csak andalgott az utcákon, egy páran meg részegen mikulás sapkában gajdoltak. Ja és persze a hotel halljából telefonált mindenki haza a családnak, ahogy mi is tettünk.

A vietnámiak vallásossága egyébként elég érdekes jelenség. Az ország lakosságának majdnem fele buddhista kb. 10% keresztény, a maradék taoista, konfucianista vagy az ősök szellemét tiszteli. De inkább úgy tűnt, hogy biztonság kedvéért azért mindenki tisztel mindenféle istent, mert abból baj nem lehet. Buddha és/vagy az ősök tiszteletére felállított oltárokkal szinte mindenütt lehet találkozni. A boltokban, hotel recepcióján, utcán a járda mellett, villanyoszlop alatt, szekrény tetején, autó műszerfalán, a legelképesztőbb helyeken láttunk minioltárokat füstölőkkel, felajánlott gyümölccsel és egyéb ajándékokkal. Tökre tetszett, hogy az imádkozás is egy nyilvános dolog nekik. Karácsony környékén egy csomó embert láttunk, amint az útpadkán egy hevenyészetten felállított oltárnál égetik a füstölőt meg a fénymásolt pénzeket, és imádkoznak.