Végső mérleg

Milyen is volt Vietnám? Nem biztos, hogy ez volt a legszebb vagy legérdekesebb hely, ahol eddig voltunk, de mindenképpen az egyik legkülönlegesebb volt. Néha annyira meghökkentően más, amilyet eddig még soha sehol nem láttunk. Malajzia ehhez képest egy steril laboratórium, de még Kína is valahogy sokkal szervezettebb és rendezettebb országnak tűnt, és nem volt ekkora kulturális különbség.

Az is biztos, hogy ez a legszegényebb ország, ahol valaha voltunk. Ez abból a szempontból jó, hogy nekünk nevetségesen olcsó volt minden, de azért az emberek szegénysége nagyon szembetűnő, és emiatt néha eléggé rosszul éreztük magunkat. Vietnámban a népesség 80%-a mezőgazdaságból él, és ők alig napi 1-2$ -t keresnek. Itt még teljesen normális látvány, hogy a paraszt ökörrel szántja fel a földet vagy motorral hordja a malacot, csirkét.

Valószínűleg ebből fakad, hogy a turistákat két lábon járó nyitott pénztárcának nézik, és elég arcátlan próbálkozásokat tesznek a levágásukra. Az már természetes volt, hogy mi általában az ár másfélszeresét fizetjük mindennek, de amikor a normál ár három-négyszeresét kérték el, akkor azért már felment a pumpa. Borravalót osztogattunk rendesen fűnek-fának, de azért a mi fejünkben ez a szolgáltatás minőségéhez kötődik. Sok vietnámi viszont elvárja, hogy a fehér ember számolatlanul szórja a jattot, nem azért mert ő jól dolgozott, hanem azért mert ők szegények, és mi meg gazdagok vagyunk. Elég lehangoló volt néha, hogy köszönés helyett, csak annyit mondanak, hogy „Tip money", és ilyen viselkedéssel sajnos elég sokszor lehet találkozni. Nem tudom, hogy ez más szegény országban is így van-e, vagy csak a vietnámiak ennyire tarhálósak. Azért persze tudnak tök aranyosak is lenni. Azt például nagyon szerettük, hogy amikor átmentünk kisebb településeken az összes gyerek, de még a felnőttek nagy része is kijön a házból, és integet nekünk.

Végeredményben úgy vagyunk, hogy legjobban akkor éreztük magunkat, amikor magunk mentünk el felfedezni a vidéket, mert a befizetett utazások kivétel nélkül katasztrofálisak voltak. Azokon a helyeken is szép dolgokat láttunk, de a túravezetőknek ugye elsődleges érdeke, hogy minél kevesebbet tartózkodjunk olyan helyeken, ahol ingyen láthatunk dolgokat, és minél többet ott, ahol ő kap százalékot a vásárlásaink után. Ez persze nem volt meglepetés, mert a világon mindenhol így van, de azért minden egyes alkalommal kellően felidegesítettük magunkat, amikor megálltunk egy újabb fél órára egy újabb fazekasműhelynél. Csak ugye kevés időnk volt, sokat akartunk látni, és a közlekedés sok helyen annyira nehézkes, hogy ha nem szervezett túrával megyünk, akkor legalább dupla annyi időbe telt volna odamenni. Viszont, amikor magunkban kalandoztunk az szuper jó volt. Vietnámban még az is nagyon érdekes, ahol semmi látnivaló nincs pl. nekünk már az is nagy kaland volt, amikor csak sétálgattunk a kertek vagy rizsföldek mentén.

Nem igazán volt olyan a programban, amire azt mondtuk, hogy azt mindenképp másképp kellett volna csinálni vagy kihagyni. Ha egy kicsit több időnk lett volna, akkor a szervezett utak helyett magunk mentünk volna, de utunk állomásaival alapvetően mindenhol elégedettek voltunk. Összes helyen találtunk valami nagyon jót, nagyon érdekeset.