Istenek szigete

Nehéz összefoglalni, hogy milyen Bali, mert nagyon sok arca van. A turisták legnagyobb része délre érkezik a repülőtérre, és a környező településeken száll meg. Itt van a híres-hírhedt Kuta Beach, ahol még nem voltunk, de utolsó nap talán megnézzük. Az előzetes hírek szerint valahogy úgy nézhet ki, hogy nappal ausztrál tömegek ellepik a strandot, majd este ugyanezek a tömegek immár tök részegen megrohamozzák a kocsmákat és a diszkókat, a helyiek pedig megállás nélkül zaklatják a pénzes külföldieket. Ehhez nem sok kedvünk van, így inkább nekivágtunk a sziget azon részének, ahova kevesebb turista megy.

Észak felé menet megálltunk útközben pár napra Ubudban, Bali kulturális központjában. Nagyon jó kis hely és klassz kirándulásokat lehet tenni a környékén, csak a nagy tömeg miatt nem volt kedvünk itt sem sokat maradni. Bár az igazat megvallva nem is inkább a turisták voltak sokan, hanem a minden utat ellepő helyi motorosok. Észak ebből a szempontból sokkal kellemesebb. Hazugság lenne azt mondani, hogy itt nincsenek turisták. Vannak, de itt már kezelhetőbb mennyiségben, és egy-egy helyen sikerülhet teljesen magunk mögött hagyni a tömegeket. Most ahol vagyunk, a tengerparton kívül nem is nagyon vannak máshol külföldiek. Ennek következtében sokkal szegényebb is ez a környék, a táj pedig meglepően kopár. Állítólag hónapok óta nem esett itt eső. Nem gondoltam volna, hogy az Egyenlítő környékén lehet kiszáradt fákat, kopár hegyoldalakat látni. Délen gyönyörű szép zöld a vidék, de valahogy az is nagyon különbözik a Malajziában megszokottól. Malájban, ha egy területet az ember egy kis ideig békén hagy, ott pillanatokon belül egy mini dzsungel alakul ki, itt viszont sokkal szelídebb a növényzet.

Bár otthonról Balit egy álomszigetnek képzelném el, azért ha valaki véget nem érő hófehér pálmafás tengerpartokat képzel el, akkor nagyot fog csalódni. Nem mondom, hogy nincsenek, de az eddigi három tök híres strandból egy volt, amibe kedvünk volt egyáltalán belemenni. Egy hetet voltunk Balin úgy, hogy még bokáig sem álltunk bele a tengerbe. Vagy piszkos volt a part, vagy tele volt levakarhatatlan helyi árusokkal, vagy a kettő nem túl szerencsés keveréke. A mostani helyünk már egész kellemes, de azért még elég messze van egy Bounty reklám díszletétől. Délen állítólag egész jó, de onnan meg az ausztrálokat kéne kiphotshoppolni a tökéletes képhez.

Elég nagy ez a sziget ahhoz, hogy nem érkezhet úgy az ember, hogy kirakják a repülőből, aztán marha jó lesz minden. Bele kell fektetni egy kis energiát, és akkor tényleg nagyon különleges helyekre lehet eljutni. Viszont egy helyen maradva könnyen nagy csalódás lehet belőle. Persze, ha valaki otthon befizet egy nyaralásra, akkor nem sok esélye lesz elszabadulni a szálláshelyétől, és megkeresni Bali szája íze szerinti szegletét.

Azért nem csak nagybetűs tömegturizmus van itt. Bali igenis nagyon autentikus tud lenni. Igazából még nem voltam olyan helyen, ahol az emberek ennyire megőrizték volna a hagyományos szokásaikat és öltözéküket. A prospektusok és útikönyvek szerint Bali, az Istenek szigete, és ebben az esetben nem is hazudnak, a balinézek életében tényleg központi szerepet tölt be a vallás. A sziget lakosságának több mint 90%-a hindu, és úgy tűnik elég aktívan gyakorolják vallásukat. Lépten-nyomon a rengeteg istenük, alistenük és démonok szobraiba, és a részükre kihelyezett apró ajándékokba botlunk. A nap folyamán többször is kitesznek banán- vagy bambuszlevélből hajtogatott kosárkákat, amibe kis rizst, füstölőt és virágszirmokat tesznek.

Rengeteg ünnepük van, így a hét szinte minden napján lehet kisebb-nagyobb készülődést látni a templomok körül. Egyik nap sikerült is belefutnunk egy igazi nagy falusi ünnepségbe. Nem derült ki, hogy mire föl volt a felhajtás, de nagyon nagy buli volt. Először az tűnt fel, hogy az út mentén a nők nagy virágkompozíciókat meg bambuszkosarakat cipeltek a fejükön szép ünnepi ruhában, aztán amikor elmentünk a templom előtt, és láttuk a rengeteg odasereglett embert, mi is félreálltunk a kocsival. Kiderült, hogy a nők ezeket az ajándékokat a templomba hozták. A papok elvették tőlük, és letették az oltár elé, ahol már több méteren keresztül álltak nagy kupacba halmozva az istenek ajándékai: virágok, gyümölcsök és rengeteg rizs. Állítólag nincs balinéz szertartás zenészek és táncosok nélkül, így itt is voltak. A fiúk dárdás tánca után két férfi démonnak öltözve táncolt dobszólóra. Aztán egyszer csak azt láttuk, hogy az egyik démon ráesik egy ajándékokkal megrakott asztalra, és elkezd vonaglani a földön. Jött egy csomó férfi, rávetették magukat, és lecibálták a fejéről a maszkot. Akkor lehetett látni, hogy a táncos totál transzban van, és fogalma sincs, hogy mi történt vele. Ezt megelőzően egyik nap voltunk egy táncelőadáson, aminek a végén az egyik táncos transzba esve futkározott a parázson, de az azért mégiscsak egy kicsit sántított, mert turistáknak szóló műsoron láttuk. Ez viszont igazi volt, kizárólag a helyi közönség részére.
A vallási ünnepek mellett ott vannak a családi ünnepeik, amik szintén nem járnak kisebb felhajtással. A születés, felnőtté válás, házasság és a halál mind rengeteg grandiózus ünnepet von maga után, ahol a fél falu együtt főzőcskézhet, ehet-ihat kora reggeltől késő estig. Az egyik szállásunkon szerencsénk volt egy ilyen ünnep fültanújává válnunk, amikor hajnali 3kor arra ébredtünk, hogy szomszédban ölik a malacot a bulira. 10-20 percig hallgattuk a visítást, de utána megtaláltuk a füldugót, és már nem hallottuk szegény malacka utolsó nyögéseit.
A helyiek kifejezetten kellemes meglepetést okoztak. Idegesítő, furmányos helyi szuvenírárus maffiára számítottunk, ehhez képest annyira nem is levakarhatatlanok, és csak egyszer akartak nagyon átverni. A sok kicsit inkább nem számoljuk :). Erre felé egy ország lakóinak gazdagságát jól lehet mérni azzal, hogy a helyiek mennyire erőszakosan agitálnak portékájuk és szolgáltatásaik megvétele mellett. Malajzia van annyira gazdag, hogy ez a jelenség tulajdonképpen ismeretlen. Kambodzsában viszont a No. Thank you! a helyiek szemében egyértelmű ígéretet jelent a vásárlásra, és az árusok addig követnek óbégatva, míg be nem adod a derekad. Itt elég gyakran leszólítgatnak, de a nemleges válaszba meglepően hamar beletörődnek, és nem kell felesleges és iszonyatosan idegesítő köröket futnunk.