Ha Rómában jársz, tégy úgy, mint a rómaiak. Mi is efféleképpen cselekedtünk, és ezt a hétvégét jó maláj módjára plázázással és kajálással töltöttük. Már lassan kipipáljuk szűkebb és kicsit tágabb környezetük összes nagy nevezetességét, így most inkább csak itt maradtunk a városban henyélni. Kuala Lumpur elég fiatal város, csupa modern épülettel, és nem igazán lehet beszélni az Európában megszokott városközpontról. Az emberek itt nem sétálgatnak csak úgy az utcán, hanem haladnak A pontból B pontba. Andalgásra ott a pláza, ahol kellemes az idő, és egy fedél alatt lehet vásárolgatni, enni és szórakozni. Eszméletlen mennyiségű bevásárlóközpont van, és ezek szinte kivétel nélkül dugig vannak emberekkel. Egy sima szombat délután itt úgy néz, mint nálunk a Westend karácsony előtt egy nappal
Tekintve, hogy szinte minden esténket Kuala Lumpur valamelyik plázájában töltjük vacsora után koslatva, hihetetlen szakértői lettünk az itteni fogyasztói kultúrának. Azt meg lehet állapítani, hogy a malájok ebben mindenképp a magyarok előtt járnak. A vásárlás és étterembe járás itt az egyik legfőbb nemzeti szórakozás - már persze annak, aki ezt megengedheti magának, bár még a szegényebbje is vígan ücsörög esténként valamelyik food courtban, vagy megy el a szinte kizárólag helyiek által látogatott olcsóbb bevásárlóközpontokba. Az biztos, hogy ha egy maláj egy kellemes szombat délutánra vágyik, akkor előbb viszi az egyik plázába az útja, mint a parkba biciklizni. Kínálat van bőven, a fent említett piaci forgataghoz hasonló bevásárlóközpontoktól kezdve a szentélyszerű luxusplázákig minden megtalálható a fővárosban. Az árukínálat mindenképp nagyobb, mint otthon, és az is hasonlóképpen vegyes képet fest. Ugyanúgy megtalálhatók az olasz és francia nevű gagyi helyi márkák - amiknek annyi közük van Milánóhoz vagy Párizshoz, mint a dzsenyuin italian Alfio Raldonak - mint a legelegánsabb designer cuccok. Az összes nagy világmárka képviselteti itt magát. Tulajdonképpen túracuccot leszámítva mindent lehet itt kapni. Legalábbis azon kívül nem volt még olyan dolog, amit kerestünk volna, és nem volt.
Elektronikai cikkek esetében sem kell a MediaMarkt kínálatára szorítkozni. Aki kicsit exluzívabb környezetet szeretne, az vásárolhat a drága plázákban lévő drága márkaboltokban, aki viszont előnyben létesíti a nagy választékot és kedvező árakat, az elbandukolhat a Low Yet plázába, ahol 6 emeleten keresztül csak elektronikai cikkeket lehet kapni a létező legjobb árakon az országban. Azt mondják, hogy Szingapúrban és Hong Kongban érdemes elektronikai cucokat venni, de szerintem ez már csak inkább a történelem. Két hete hétvégén átmentünk Szingapúrba, és szerettünk volna egy kis zsebrevágható fényképezőgépet venni. Órákon keresztül mentünk egyik boltból a másikba, de végül üres kézzel távoztunk. Nem meglepő módon Tokióban sokkal olcsóbbak voltak a gépek (mi ott persze nem vettünk semmit, mert az útikönyv szerint Szingapúr olcsóbb. Grrr…), sok esetben viszont még Kuala Lumpurban is jobb árak vannak. Ennyit a mítoszokról. Ráadásul a szingapúri boltosoknál tirpákabb fajta a földön nem létezik. Az egy dolog, hogy nem köszön előre, de sok esetben még vissza sem köszön, ha kérdezel valamit, mélységes fájdalommal az arcán válaszol, ha akarsz valamit venni, unott pofával leveszi a polcról, de ennél többre nem lehet számítani tőlük. Ezt leszámítva Szingapúr valószínű még mindig Kuala Lumpur előtt van választékban, de árakban úgy tűnik már rég fej-fej mellett haladnak.
De térjünk vissza Kuala Lumpurhoz. Ahhoz képest, hogy a Gucci meg Louis Vuitton féle méregdrága világmárkáknak max. egy üzlete van Budapesten, itt egymást érik az exkluzívabbnál exkluzívabb üzletek az elegáns bevásárlóközpontokban. Belegondolva, hogy Malajzia gazdaságilag azért mégiscsak Magyarország mögött van, felmerül a kérdés, hogy milyen célcsoportnak szánják ezeket az üzleteket. Úgy tűnik, hogy maláj boltosok kedvenc vásárlói nem igazán a maláj felső tízezer köréből kerülnek ki, nem is a tehetős nyugat-európai, amerikai és ausztrál turisták, hanem inkább az öböl menti arab országokból érkező tömegek, akik nyáron úgy rajzanak Kuala Lumpurban, mint a legyek. Az elviselhetetlen otthoni hőség elől az arabok Malajzia balzsamos 30 fok körüli klímájába menekülnek, ahol muzulmán ország révén egészen otthon érezhetik magukat, és kedvükre szórhatják a pénzt. Az elegáns szállodák dugig vannak velük, ugyanígy a bevásárlóközpontok, ahol míg apu a gyerekeket próbálja terelgetni, a nagy fekete lepedőbe öltözött anyuci hatalmas szatyrokkal megrakottan szaladgál Cartier és Armani között.
Most, hogy elkezdődött a Ramadán egészen eltűntek az arabok. Persze lehet, hogy csak a megváltozott életvitelünk miatt nem találkozunk velük. Mivel egy egész hónapon keresztül napkeltétől napnyugtáig nem ehetnek, nyomikáim reggel 3 és 6 között reggelizhetnek lent. Ebből mi csak annyit látunk, hogy üdítően kevés ember van reggelinél, és nem kell vadászni az üres asztalokra. Bár mivel még a plázákból is elfogytak, gyanítom, hogy az igazság inkább az, hogy a nagyja hazament. Annyira azért csak nem kell önmegtartóztató életet élni, hogy még csak nem is vásárolhatnak…
Tekintve, hogy szinte minden esténket Kuala Lumpur valamelyik plázájában töltjük vacsora után koslatva, hihetetlen szakértői lettünk az itteni fogyasztói kultúrának. Azt meg lehet állapítani, hogy a malájok ebben mindenképp a magyarok előtt járnak. A vásárlás és étterembe járás itt az egyik legfőbb nemzeti szórakozás - már persze annak, aki ezt megengedheti magának, bár még a szegényebbje is vígan ücsörög esténként valamelyik food courtban, vagy megy el a szinte kizárólag helyiek által látogatott olcsóbb bevásárlóközpontokba. Az biztos, hogy ha egy maláj egy kellemes szombat délutánra vágyik, akkor előbb viszi az egyik plázába az útja, mint a parkba biciklizni. Kínálat van bőven, a fent említett piaci forgataghoz hasonló bevásárlóközpontoktól kezdve a szentélyszerű luxusplázákig minden megtalálható a fővárosban. Az árukínálat mindenképp nagyobb, mint otthon, és az is hasonlóképpen vegyes képet fest. Ugyanúgy megtalálhatók az olasz és francia nevű gagyi helyi márkák - amiknek annyi közük van Milánóhoz vagy Párizshoz, mint a dzsenyuin italian Alfio Raldonak - mint a legelegánsabb designer cuccok. Az összes nagy világmárka képviselteti itt magát. Tulajdonképpen túracuccot leszámítva mindent lehet itt kapni. Legalábbis azon kívül nem volt még olyan dolog, amit kerestünk volna, és nem volt.
Elektronikai cikkek esetében sem kell a MediaMarkt kínálatára szorítkozni. Aki kicsit exluzívabb környezetet szeretne, az vásárolhat a drága plázákban lévő drága márkaboltokban, aki viszont előnyben létesíti a nagy választékot és kedvező árakat, az elbandukolhat a Low Yet plázába, ahol 6 emeleten keresztül csak elektronikai cikkeket lehet kapni a létező legjobb árakon az országban. Azt mondják, hogy Szingapúrban és Hong Kongban érdemes elektronikai cucokat venni, de szerintem ez már csak inkább a történelem. Két hete hétvégén átmentünk Szingapúrba, és szerettünk volna egy kis zsebrevágható fényképezőgépet venni. Órákon keresztül mentünk egyik boltból a másikba, de végül üres kézzel távoztunk. Nem meglepő módon Tokióban sokkal olcsóbbak voltak a gépek (mi ott persze nem vettünk semmit, mert az útikönyv szerint Szingapúr olcsóbb. Grrr…), sok esetben viszont még Kuala Lumpurban is jobb árak vannak. Ennyit a mítoszokról. Ráadásul a szingapúri boltosoknál tirpákabb fajta a földön nem létezik. Az egy dolog, hogy nem köszön előre, de sok esetben még vissza sem köszön, ha kérdezel valamit, mélységes fájdalommal az arcán válaszol, ha akarsz valamit venni, unott pofával leveszi a polcról, de ennél többre nem lehet számítani tőlük. Ezt leszámítva Szingapúr valószínű még mindig Kuala Lumpur előtt van választékban, de árakban úgy tűnik már rég fej-fej mellett haladnak.
De térjünk vissza Kuala Lumpurhoz. Ahhoz képest, hogy a Gucci meg Louis Vuitton féle méregdrága világmárkáknak max. egy üzlete van Budapesten, itt egymást érik az exkluzívabbnál exkluzívabb üzletek az elegáns bevásárlóközpontokban. Belegondolva, hogy Malajzia gazdaságilag azért mégiscsak Magyarország mögött van, felmerül a kérdés, hogy milyen célcsoportnak szánják ezeket az üzleteket. Úgy tűnik, hogy maláj boltosok kedvenc vásárlói nem igazán a maláj felső tízezer köréből kerülnek ki, nem is a tehetős nyugat-európai, amerikai és ausztrál turisták, hanem inkább az öböl menti arab országokból érkező tömegek, akik nyáron úgy rajzanak Kuala Lumpurban, mint a legyek. Az elviselhetetlen otthoni hőség elől az arabok Malajzia balzsamos 30 fok körüli klímájába menekülnek, ahol muzulmán ország révén egészen otthon érezhetik magukat, és kedvükre szórhatják a pénzt. Az elegáns szállodák dugig vannak velük, ugyanígy a bevásárlóközpontok, ahol míg apu a gyerekeket próbálja terelgetni, a nagy fekete lepedőbe öltözött anyuci hatalmas szatyrokkal megrakottan szaladgál Cartier és Armani között.
Most, hogy elkezdődött a Ramadán egészen eltűntek az arabok. Persze lehet, hogy csak a megváltozott életvitelünk miatt nem találkozunk velük. Mivel egy egész hónapon keresztül napkeltétől napnyugtáig nem ehetnek, nyomikáim reggel 3 és 6 között reggelizhetnek lent. Ebből mi csak annyit látunk, hogy üdítően kevés ember van reggelinél, és nem kell vadászni az üres asztalokra. Bár mivel még a plázákból is elfogytak, gyanítom, hogy az igazság inkább az, hogy a nagyja hazament. Annyira azért csak nem kell önmegtartóztató életet élni, hogy még csak nem is vásárolhatnak…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése