Vannak dolgok, amiről eddig nem beszéltünk...

Amikor az ember elkezd blogot írni, nagyjából összeáll a fejében a kép, hogy milyen témák lesznek, mi mindenről akar majd írni. Naplószerű beszámoló írása a nyilvánosságnak életem minden egyes rezzenéséről kicsit távol áll tőlem, így maradt az, hogy megosztjuk az otthoniakkal az utazások élményeit, és beavatjuk kicsit az olvasót a kuala lumpuri hétköznapok világába. Akarva-akaratlan voltak azonban témák, amik kimaradtak. Vagy idő nem volt éppen vagy ihlet, és amikor már lett volna, addigra olyan messze volt az élmény, hogy már nem is érdemes írni róla. Itt egy rövid lista azokról, amiről írhattunk volna, de aztán mégsem.

A maláj politikai helyzetről mindenképp érdemes lett volna beszámolni. Na, nem arról, hogy melyik párt mit csinál, mert ennyire azért nem követtük nyomon az eseményeket, hanem a politikai légkörről, ami meghatározza a mindennapokat. Malajziában malájnak jó lenni, kínainak kevésbé, indiainak még kevésbé, orang asli őslakosnak pedig egyáltalán nem. Annak ellenére, hogy Malajziának sikerült egy ázsiai mértékkel egész jó demokráciát összehoznia, messze van még a tökéletestől. Hiába hirdetik lépten-nyomon, hogy az ország ereje a különböző népcsoportok összefogásában rejlik, a rendszer egész berendezkedése mégis a maláj többségnek kedvez. Vállalataik állami támogatást, ingatlanjaikra kedvezményes hitelt kapnak, továbbtanulásnál szintén ők indulnak nyerő pozícióból. A kínaiak és indiaiak a maláj gyerekeknél rendre jobban teljesítenek az alsóbb iskolában, de a faji alapon megszabott kvóta miatt mégis az utóbbiak kerülnek be nagyobb számban az egyetemekre. A tehetősebb kínaiak ezért Ausztráliába küldik tanulni a gyereket. El lehet gondolkodni, hogy ki nyer ezzel a végén. Erős általánosításként elmondhatjuk, hogy a malájok tömegeit az államigazgatás szívja fel, ennél fogva ők jó közel vannak a húsos fazékhoz, és a rokonokat, barátokat és egyéb üzletfeleket is szívesen hozzásegítik a jóhoz. Ezt a hihetetlen méretű bürokráciát legfőképpen a gazdaság gerincét jelentő kínai vállalkozások adófizetéséből tartják fent. Az indiaiak nagy része a társadalom alján tengődve elvégzi a piszkos munkát, az orang aslik pedig kapargatják a megmaradt veteményest, egészen addig, míg újabb területeket el nem vonnak tőlük.Azt viszont elmondhatjuk, hogy ennél rosszabbul is jártak már kisebbségek a világtörténelemben. Ha politikai szinten folynak is csatározások, a különböző népcsoportokból származó átlagemberek jól elvannak egymással, és a 1969-es faji lázadások óta, nem igen történtek atrocitások. "Nyugati" külföldiként az ember általában csak az élet napos oldalával szembesül Malajziában, és felülről szemléli, hogy milyen furcsaságok történnek az országban. Ennek ellenére nem kellemes látni, hogy demokrácia ide vagy oda, az elnyomás azért létezik, sajtószabadság viszont nem nagyon, és ha az ember egy kicsit megkapargatja a felszínt, bizony elég visszás dolgokkal találkozik. Jó lett volna erről egy kicsit részletesebben írni, egyértelműen megérdemelt volna egy teljes bejegyzést. Hát, ez sajnos elmaradt. Mea culpa.
Szingapúr. Szeptember elején egy hétvégére átkocsikáztunk Szingapúrba. Korábban már voltunk ott többször is, de azért most is nagyon vártam ezt az utat, mert Szingapúr tök menő hely. Mindenezek ellenére az út nem sikerült nagyon jól. Szerencsés időzítésnek köszönhetően egy erőteljesebb nátha legjobb napjaira esett a kiruccanás. Már a kocsiban is elég gáz volt, de az ottlétünkkor csúcsosodott ki igazán. Volt még egy pár hely a városból, ami kimaradt korábbról, de mit érdekelt engem, amikor napi több tucat zsebkendőt telefújtam, és csak arra vártam, hogy leülhessek, és megkapjam a meleg teámat, de leginkább visszamehessek végre a szállodába aludni. Ráadásul a szingapúriak ez alkalommal szuper bunkók is voltak, úgyhogy az eddigi kellemes élményeket ez a látogatás egy időre felülírta. A végén viszont találkoztunk egy kicsit bolond szingapúri bácsival Johor Bahruban, a maláj határvárosban, aki az indulásunk előtt elfogyasztott ebéd közben szórakoztatott minket történeteivel, majd búcsúzáskor kiszaladt a motorjához, hozott nekem egy üveg mézet jobbulást kívánva. 
Langkawi. A világ összes igazságtalansága közül az a legszörnyebb, hogy erről nem írtunk. Langkawi egy 99 szigetből álló szigetcsoport északnyugaton a thai határ közelében. Régóta szerettünk volna elmenni, és most szeptemberben sikerült végre, aztán annyira jól éreztük magunkat, hogy októberben az ünnepek alatt még egyszer visszamentünk. Igazából eljátszottunk azzal a gondolattal is, hogy minden fennmaradó hétvégét ott töltünk. Ez volt maga a tökéletes nyaralás! Nincs túl sok dolog, amit meg „kell" nézni, de rengeteg olyan apró program van, ami kellően érdekesnek tűnik ahhoz, hogy hajlandó legyél kijönni a 30 fokos vízből, és felpattanni a motorra. Hogy mit lehet ott csinálni? Mindent. Gyönyörű tengerpartok vannak, nagy hegyek, lehet menni kirándulni, tengeri kajakozni, fürdeni vízesésekben, vannak szép rizsföldek dagonyázó vízi bivalyokkal, és amerre a szem ellát, a partvonal tele van pettyingetve apró szigetekkel, amiből párat egy napi program keretében meg is lehet látogatni. Nem jellemző, hogy nyaralás alatt nagyon sok időt töltenénk strandolással, de itt órák mentek el azzal, hogy pancsoltunk a pisimeleg vízben, vagy csak feküdtünk kint a parton a fehér homokban akkurátusan kimérve, hogy a nagyobb hullámok még pont elérjenek, de a kisebbek ne csapjanak folyamatosan képen. Amikor egyik este a vízben úszkálva néztük a rózsaszínes, narancssárgás lilás naplementébe öltözött környező szigeteket egyenesen utáltuk magunkat, mert ilyen jót bizony nem érdemel meg senki. Abban a pillanatban irreális hülyeségnek tűnt, hogy visszamenjünk az esős Kuala Lumpurba, vagy ne adj' isten Európába.
Vannak még továbbá soha meg nem született bejegyzések, azokról a helyekről, ahova sajnos nem sikerült eljutni.

Taman Negarába, a legnagyobb maláj nemzeti parkba folyamatosan terveztük, hogy egyszer majd elmegyünk. Egy hétvégébe sajnos nem fért volna bele, annyira pedig úgy tűnik nem volt vonzó az ötlet, hogy hosszabb időt rászánjunk. Őserdőben sokszor jártunk, ugyan hivatalosan egyik sem számított nagyon érintetlennek, de nekünk már az is elég vadnak tűnt. Mindenesetre azért szavazódott le mindig az út, mert rovarokon, piócákon, kígyókon, békákon, madarakon kívül más állattal ilyen rövid idő alatt nem nagyon lehet találkozni. Ha szerencsések vagyunk, esetleg összefuthatunk pár varánusszal meg majommal, de azt vidéken akár az autóutak szélén is láthatunk.

Maláj Borneón lévő Mount Kinabalu hegy szintén régóta fent volt a listán. Az október eleji 5 napos ünnep alatt akartunk elmenni, csak azzal nem számoltunk, hogy ilyenkor a fél ország nekiindul, és hazautazik a családhoz, ennek megfelelően a repülőjegyek árai is az egekbe kúsznak. Hiába ez az egyik legkönnyebben megmászható 4000 m feletti hegy, és klassz lett volna, ha elmondhatnánk, hogy megcsináltuk, inkább spúrok voltunk, és kényelmesek, úgyhogy helyette visszamentünk Langkawira áztatni még egy kicsit magunkat. Annyi előny mindenképp származott a tervből, hogy egy hónappal korábban elkezdtünk edzeni, hogy egy kicsit javítsunk a kondíciónkon a hegymászáshoz, és ez azóta is megmaradt. Bár nem a régi lelkesedéssel, de most is eljárogatunk futni.

Mindenütt jó, de legjobb....?

Most már második hete újra itthon vagyunk, illetve pár nap Budapest után már megint Hollandiában. Jó volt otthon lenni, de semmi "hűűű, de jó, hogy hazaértem" érzés. Már a megérkezés első órájában teljesen természetes volt, hogy itt vagyunk, mintha ez az öt hónap nem is lett volna. Az idő szerencsére szép volt. Mit szép, gyönyörű! Örömmel konstatáltuk, hogy ugyan süt a nap, de ez nem olyan, ami ezer fokkal bombázza az agyunkat, hanem csak kellemesen melegít. A nyári pólóimat mindenesetre csak atlétaként hordom otthon. A flip-flop bekerült a szekrénybe. Majd nyáron előveszem.

Családdal találkozás dettó olyan, mintha csak tegnap búcsúztunk volna el. Hiába, a Skype tényleg megszűnteti a távolságokat, és rendesen kiöli a természetes honvágyat. Közben felhúztak egy újabb hidat, és bővült az M0. Király! Lehet egy kicsit várost nézni. A város amúgy ugyanolyan, minden ugyanolyan. Mintha el sem mentünk volna. Néha bevillannak képek, hogy Kuala Lumpurban ilyenkor délután van, vagy most mennénk vacsizni. De jó helyette rakott krumplit enni! Aztán lassan elmúlik a kőrözöttnek meg a lecsónak is az újdonsága, és elkezdek majd kínait meg thait főzni. A repülőn rácsodálkoztunk, hogy nincs nasi lemak. Sebaj, van helyette sonkás szendvics. Garantáltan non-halal. Alvás tekintetében még egy kicsit Ázsiában vagyunk, este 8-kor már masszívan ásítozunk, és reggel 7 nem is tűnik olyan korai kelésnek.

Péter maláj kollégái most itt vannak Hágában, és tökre irigykedem rájuk, hogy utána visszamehetnek a jóba. Fene sem gondolta volna, de Budapest után most már Kuala Lumpur is otthonnak számít az összes bosszantó hülyeségével együtt. Idegen érzés most itt lenni, amikor ott van az otthon. Majd meglátjuk meddig tart ez az állapot. Természetes, hogy az ember elkezd ragaszkodni helyekhez, és talán nem is lenne most ez, ha nem lenne Malajzia ennyire távoli és elérhetetlen innen. Nem is volt olyan nagyon jó, ugyanakkor iszonyatosan jó volt. Érthetetlen. Mindenestre ereklyeként őrzök minden Nikko Hotel Kuala Lumpuros tollat, és vissza akarok menni. VISSZA AKAROK MENNI!

Hölgyek

Eddig nem sok szót ejtettünk róla (bár itt már csepegtettünk némi információt), de hát, ha érdeklődés van rá, akkor miért is ne mesélnénk arról, hogy milyenek a maláj nők? Elsőként pontosítani kell a magát a fogalmat, mert ugye attól még, hogy malajziai állampolgár, még nem feltétlen maláj. Három nagyobb etnikum él Malajziában: a maláj, a kínai és az indiai, és ők kellőképpen különböznek külsőleg ahhoz, egyben lehessen róluk véleményt mondani.

Kezdjük a malájokkal. Tisztelet a kivételnek, de az átlag maláj lány bizony nem túl szép. Némelyiküknek igen csúnya harcsa feje van, és elég sok túlsúlyos nőt is lehet látni, ami azért meglepő egy ázsiai országban. Maláj nők közül sokan fejkendőt és egész testek takaró ruhát hordanak, ami annyiban hasonlít az arabok burkájára, hogy nem nagyon lehet kitalálni, hogy mi lehet alatta, de szerencsére ők nem a rémisztő fekete lepleket viselik, hanem a szivárvány minden színében tündökölnek. A fiatalabb lányok nagy része inkább csak fejkendőt hord teljesen normális ruhával, vagy még fejkendőt sem. A bőrük elég kreol és gondolom, nem mondok azzal újdonságot, hogy pechükre a világnak ezen a részén pont hófehér bőr a szépségideál. Míg mi órákat sülünk a napon, hogy szép barnák legyünk, ők mindent létező fehérítő készítményt magukra kennek, hogy világosodjanak. Ez néha egészen rémisztő eredményt hoz, barna bőrön a fehér alapozó például elég beteg kékes árnyalatot eredményez. Ráadásul - ugye mindenkinek az kell, amit nem kaphat meg - divat a kék kontaktlencse is. Ilyen arctípushoz a kék szem nem hogy nem szép, de inkább ijesztő. Hullafoltosra púderezett arccal viselve pedig már egyenesen zombiszerű.

Kínaiak. Velük már nagyobb szerencsével járhat az esztétikára éhes utazó. Az átlagos lányok is általában csinosak, némelyikük pedig tényleg nagyon helyes. Sokat segít az ügynek, hogy ők nem tartják magukat a malájok szigorúbb öltözködési szokásaikhoz, gond nélkül hordanak miniszoknyát és egyéb viszonylag keveset takaró ruhadarabokat; a végeredmény általában egész jó. El kell viszont keserítenem azokat, akik annak reményében jönnek Malajziába, hogy majd a strandon nézhetik a jobbnál-jobb ázsiai csajokat. Bár a kínaiak nem öltöznek hosszú nadrágba és hosszú ujjú pólóba egy kis lubickoláshoz, mint a malájok vagy az indiaiak, azért nem olyan rózsás a helyzet az ő esetükben sem. A három náció közöl legledérebbként a kínai lányok csupán rövidnadrágot és pólót hordanak a strandon. Bikinit egyértelműen csak turisták viselnek.

Az indiaiakat egy kicsit nehezebb meghatározni, viszonylag kevesen vannak a fővárosban, legalábbis azon a részen, ahol mi lakunk, és elég nagy a szórás köztük, így nem tudok általánosítani. Ugyanúgy lehet látni nagydarab bajszos lányokat, mint egész helyes, csinos hölgyeket. Az átlag indiai normál "nyugati" ruhát visel, de az indiai negyed környékén feltűnően megnő a szárik száma.

Végül beszéljünk egy nem túl jelentős, de annál feltűnőbb szegmensről, a transzszexuálisokról, illetve nem tudom, hogy ezt kell-e mondani azokra az emberekre, akikről nem lehet eldönteni, hogy fiú vagy lány, aki pl. az arca alapján egyértelműen férfi, de festi magát, női ruhákat hord, melle van, és mindezt életvitelszerűen csinálja. Meglepően sok ilyen „ladyboyt” lehet látni. Az illatszerboltokban és butikokban különösen gyakran ilyen eladók vannak, és mindig koncentrálnom kell, hogy ne nézzek nagyon hülyén rájuk, de attól tartok, ezt még tanulnom kell kezelni. Ami a legfurcsább az egészben, hogy Malajzia ebből a szempontból egy elég bigott ország, ahol pl. a homoszexualitást a törvény bünteti. Ezek az emberek mégsem takargatják a valóságot, hanem ha lánynak érzik magukat, akkor lánynak öltöznek. Ennyi. Persze valószínű, hogy ez a megállapítás nagyon messze van a valóságtól, de abban is biztos vagyok, hogy Magyarországon nem sok eséllyel pályázna egy kisminkelt, szoknyát viselő fiú bármilyen állásra. Itt van például az autókölcsönzős "fickó": Az első telefonbeszélgetés alapján arra számítottunk, hogy egy nővel találkozunk, majd megjelent egy nagydarab férfi nagyon durván szoprán hanggal. Mindez novemberben volt. Most májusban megint tőlük béreltünk autót, és kiderült, hogy Alfredot azóta már Rozának hívják :)

Mindent egybevetve a malajziai lányok eléggé hátul kullognak a helyes ázsiaiak listáján. Legszebbek eddig a japánok voltak - lányok és fiúk tekintetében egyaránt. Thaiföldön és Kambodzsában ugyan keveset voltunk, de ebből a kevésből arra következtetünk, hogy arrafelé is egész szép emberek lakhatnak. Azért ne legyünk szemetek, Malajziában sem olyan súlyos a helyzet. Az átlag ugyan elmarad a környező országokétól, de itt is lehet azért szép lányokat látni. Bár az is igaz, hogy itt láttuk legtöbb csúnya nőt, de ez végül is nem olyan meglepő. Öt hónap alatt nagyobb esély van kiszúrni a férgesét, mint egy tíz napos nyaralás alatt.

Hurrá! Hurrá! Fent vannak az indonéz képek!!!

Nemhiába a sok álmatlan éjszaka és feszült várakozás. Türelmetek meghozta gyümölcsét, és íme, a Balin készült képek is felkerültek a többi kaland vizuális dokumentációja közé.

http://picasaweb.google.com/malajturne/Bali#

Péter unalmában geotagelte a képek egy részét, így a különösen perverz érdeklődésűek a térképen is megnézhetik, hogy pontosan hol készültek a fotók.

http://picasaweb.google.com/malajturne/Bali/photo#map

Kelet gyöngyszeme

Nemrégiben eljutottunk Penangra, azaz Kelet gyöngyszemére, ahogy a turista kiadványok szerzői hívják a szigetet. Pár évszázaddal korábban ugyan még „Fehér ember sírhelyeként” emlegették a helyet, mivel rengeteg gyarmatosító kapott itt maláriát, de manapság már ennél jóval kellemesebb képzettársításokkal próbálják idecsalogatni a turistákat valamint az olcsó és kellemes éghajlatú országban letelepedni kívánó gazdag nyugdíjasokat. Kicsit össze vagyunk zavarodva a maláj turizmussal kapcsolatban. Lehet, hogy bennünk van a hiba, de eddig nagyon kevés igazán érdekes/szép helyen voltunk itt, és gyöngyszem ide vagy oda, Penang sem tartozott ezek közé. Azonban annak ellenére, hogy turisztikai szempontból nem egy nagy szám, azt meg kell hagyni, hogy nagyon kellemes hangulata van, és szuper lehet itt élni.

Penang igazán különleges hely Malajzián belül. Kiemelkedően gazdag történelmi öröksége van (a kiemelkedő jelző itt persze relatív, a főváros, Georgetown történelmi központja nagyjából akkora, mint a szentendrei óváros). Malajziában itt láttunk először olyat, hogy meghagytak volna több utcát is magába foglaló egybefüggő régi városrészt, ami egyébként tényleg nagyon jól néz ki a régi gyarmati kori házakkal. Bár a jó alap esetenként még kevés ahhoz, hogy megfelelően értékelhesd is. A műemlék házakat nem nagyon gondozzák, és az utcák nagy részében akkora forgalom van, hogy a turista jobban teszi, ha nem a házak homlokzatát nézi, hanem inkább a motorosokat, hogy el ne üssék.

A másik érdekessége a helynek az, hogy ez az egyedüli maláj állam, ahol a malájok kisebbségben vannak. A sziget a Melacca-szoroson átmenő kereskedelemből lett naggyá az angolok uralma alatt. Majd miután Malajzia elnyerte függetlenségét, az idők során betelepült kínai és indiai bevándorlók remek kereskedelmi érzékének köszönhetően az ország egyik legjelentősebb gazdasági központjává vált. Ha az állam lakosságának majdnem felét kitevő kínai lakossághoz hozzáadjuk a nagyjából 10%-os indiai, és a 6-7%-os főleg nyugati nyugdíjasokból álló fehér népességet, akkor már alapban nagyon egyedi keveredést kapunk. Főleg, ha még figyelembe vesszük azt az egész Malajziában megfigyelhető tendenciát, hogy a kínai lakosság főleg városokban lakik, a malájok pedig jobban szeretik a vidéki életet. Szumma szummárum a Georgetownban alig lehet malájokat látni. A városban egyszerre keveredik a kínai, európai és indiai kultúra, és ez az egész helynek idegen, nagyon nem maláj hangulatot kölcsönöz. Ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Ha választani kéne a maláj városok közül, hogy hol szeretnék legjobban letelepedni, egyértelműen erre a szigetre esne a választásom, de megkockáztatom, hogy talán Georgetown volt a legélhetőbb város, amit eddig egész Ázsiában láttam. Ugyan az elviekben érdekesnek meghirdetett látnivalók annyira azért nem érdekesek, a sziget „hétköznapi” része nagyon is vonzó. Gyönyörű fasorok szegélyezik az utakat, itt-ott eszméletlen grandiózus villákat lehet látni, de az átlag kertesházas rész is egész kellemesnek tűnt, kifelé a városból pedig a tengerpart mentén közepesen lepukkant lakótelepek és csilli-villi új toronyházak váltogatták egymást. A városon kívül ott a tengerpart, a sziget belsejében pedig a hegyek. Ez az a hely, ahol megteheted, hogy munka után hazamész, eldöntöd, hogy kínait, indiait vagy malájt vacsorázzál, aztán még lemész a partra tollasozni vagy bámulni a naplementét és a rákokat hajkurászó macskákat. Nem csoda, hogy Georgetownt évek óta az egyik legélhetőbb ázsiai városnak szavazzák meg.