Távol. Kelet.

Két hét múlva kezdődik a vakáció, úgyhogy már lehet visszaszámolni. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Péternek jó sok szabadsága maradt még erre az évre, és ráadásul most örülnek is, ha kiveszi, mert addig sem kerül pénzbe a malájoknak. Én meg ugye a magam ura vagyok, korlátlan fizetés nélküli szabadsággal rendelkezem. Összesen 30 napunk van a hétvégékkel együtt, ezt kéne minél jobban eltölteni, mert nem biztos, hogy lesz még egyszer ennyi időnk egyben. Az eredeti terv szerint (legalábbis az én agyamban összeállt gondolatokban) Indonéziában portyáztunk volna egy hónapot, de Péter ebbe beletojt. „Mert ha már ilyen közel vagyunk, akkor menjünk már el, és különben is mikor lesz arra legközelebb lehetőségünk, hogy eljussunk.” Jada jada jada. Hova is?

Találóskérdés:

Mi az? Ahhoz képest, hogy azt hiszed, közel van, valójában sokkal, de sokkal messzebb (7 órát kell repülni Kuala Lumpurból!!!).
Ahhoz képest, hogy azt hiszed drága, valójában sokkal, de sokkal olcsóbb (kettőnkre - kis csúsztatással - 11000 forintba kerül a jegy).
Megoldás: Japán

Ezzel az abszurd ötlettel az egyik este állt elő. Frissiben fel is hívtuk a Malévet, hogy hűségpontokból hogyan tudnánk eljutni Kuala Lumpurból Tokióba. Kicsit éreztem a sistergő gyűlöletet a telefon túlvégén, főleg amikor még bekavartam azt is, hogy ha lehet, Tokióból inkább Balira szeretnénk utána repülni. Ez utóbbit végül inkább passzoltuk, mert jó sok pont lett volna, így maradt KL-Tokió-KL. Ez sem rossz persze. Főleg, ha belegondolunk, hogy Péter Malév pontjainak csak az egyharmadát használjuk el, és ezen túlmenően csak hihetetlen fejenkénti 5500 forintos repülőtéri illetéket kell megfizetni. Japán gazdaságos részét ezzel feltehetően egyszer s mindenkorra letudtuk, és ezentúl a gatyánkat kifizetjük majd mindenre.

Most egyelőre a szállásfoglalásoknál tartunk, és néha elég sokkoló a kép: pl. budget accomodation címszó alatt minap sikerült egy nullacsillagos fogadót találni fejenként 150 dollárért egy éjszakára. Természetesen nem foglaltuk le, inkább keresgélünk tovább, hátha lesz elfogadható helyen, elfogadható árú szoba is. Bízunk benne, hogy ott tartózkodásunk alatt nem kell majd kartonpapírból hajtogatott kalyibákban laknunk, és kóbor kutyákkal harcolni a szemétből kiguberált csirkecsontokért. Forrásaink szerint, ha szerényen és főleg ésszerűen költekezünk, a nyugat-európai áraknál maradhatunk, ami nem olcsó, de legalább már lelkileg hozzászoktunk.

Szabad jegy sajnos csak úgy volt, hogy összesen 10 napot tudunk csak ott tölteni. Nem túl sok, de az eddig megtervezett programra, ha kicsit sietősen is, de elég lesz. Ha szagot kapunk, akkor meg talán egyszer majd visszamegyünk (bár az általunk felkeresett helyek 80%-ra ezt mondjuk). Tokióban és Kiotóban, illetve ezek környékén fogunk időzni. Nagyon nagy távolságokat nem akarunk beutazni, mert ennyi idő alatt nem lenne sok értelme.
Visszajövetelünk utánra még nincs kiforrott terv. Az biztos, hogy Kuala Lumpurban nem szeretnénk sok időt tölteni. Lehetőség szerint már másnap elhúznánk valahova, csak még nem tudjuk, hogy hova. A sok indonéz sziget közül Bali tűnik a legkézenfekvőbb választásnak: közel van, megy oda közvetlen fapados, szép és nincs malária. Kacérkodunk még egyéb távolibb szigetekkel is, de azok ennél egy kicsit több szervezést igényelnének. Majd még meglátjuk, hogy lesz.