Mindenütt jó, de legjobb....?

Most már második hete újra itthon vagyunk, illetve pár nap Budapest után már megint Hollandiában. Jó volt otthon lenni, de semmi "hűűű, de jó, hogy hazaértem" érzés. Már a megérkezés első órájában teljesen természetes volt, hogy itt vagyunk, mintha ez az öt hónap nem is lett volna. Az idő szerencsére szép volt. Mit szép, gyönyörű! Örömmel konstatáltuk, hogy ugyan süt a nap, de ez nem olyan, ami ezer fokkal bombázza az agyunkat, hanem csak kellemesen melegít. A nyári pólóimat mindenesetre csak atlétaként hordom otthon. A flip-flop bekerült a szekrénybe. Majd nyáron előveszem.

Családdal találkozás dettó olyan, mintha csak tegnap búcsúztunk volna el. Hiába, a Skype tényleg megszűnteti a távolságokat, és rendesen kiöli a természetes honvágyat. Közben felhúztak egy újabb hidat, és bővült az M0. Király! Lehet egy kicsit várost nézni. A város amúgy ugyanolyan, minden ugyanolyan. Mintha el sem mentünk volna. Néha bevillannak képek, hogy Kuala Lumpurban ilyenkor délután van, vagy most mennénk vacsizni. De jó helyette rakott krumplit enni! Aztán lassan elmúlik a kőrözöttnek meg a lecsónak is az újdonsága, és elkezdek majd kínait meg thait főzni. A repülőn rácsodálkoztunk, hogy nincs nasi lemak. Sebaj, van helyette sonkás szendvics. Garantáltan non-halal. Alvás tekintetében még egy kicsit Ázsiában vagyunk, este 8-kor már masszívan ásítozunk, és reggel 7 nem is tűnik olyan korai kelésnek.

Péter maláj kollégái most itt vannak Hágában, és tökre irigykedem rájuk, hogy utána visszamehetnek a jóba. Fene sem gondolta volna, de Budapest után most már Kuala Lumpur is otthonnak számít az összes bosszantó hülyeségével együtt. Idegen érzés most itt lenni, amikor ott van az otthon. Majd meglátjuk meddig tart ez az állapot. Természetes, hogy az ember elkezd ragaszkodni helyekhez, és talán nem is lenne most ez, ha nem lenne Malajzia ennyire távoli és elérhetetlen innen. Nem is volt olyan nagyon jó, ugyanakkor iszonyatosan jó volt. Érthetetlen. Mindenestre ereklyeként őrzök minden Nikko Hotel Kuala Lumpuros tollat, és vissza akarok menni. VISSZA AKAROK MENNI!

Hölgyek

Eddig nem sok szót ejtettünk róla (bár itt már csepegtettünk némi információt), de hát, ha érdeklődés van rá, akkor miért is ne mesélnénk arról, hogy milyenek a maláj nők? Elsőként pontosítani kell a magát a fogalmat, mert ugye attól még, hogy malajziai állampolgár, még nem feltétlen maláj. Három nagyobb etnikum él Malajziában: a maláj, a kínai és az indiai, és ők kellőképpen különböznek külsőleg ahhoz, egyben lehessen róluk véleményt mondani.

Kezdjük a malájokkal. Tisztelet a kivételnek, de az átlag maláj lány bizony nem túl szép. Némelyiküknek igen csúnya harcsa feje van, és elég sok túlsúlyos nőt is lehet látni, ami azért meglepő egy ázsiai országban. Maláj nők közül sokan fejkendőt és egész testek takaró ruhát hordanak, ami annyiban hasonlít az arabok burkájára, hogy nem nagyon lehet kitalálni, hogy mi lehet alatta, de szerencsére ők nem a rémisztő fekete lepleket viselik, hanem a szivárvány minden színében tündökölnek. A fiatalabb lányok nagy része inkább csak fejkendőt hord teljesen normális ruhával, vagy még fejkendőt sem. A bőrük elég kreol és gondolom, nem mondok azzal újdonságot, hogy pechükre a világnak ezen a részén pont hófehér bőr a szépségideál. Míg mi órákat sülünk a napon, hogy szép barnák legyünk, ők mindent létező fehérítő készítményt magukra kennek, hogy világosodjanak. Ez néha egészen rémisztő eredményt hoz, barna bőrön a fehér alapozó például elég beteg kékes árnyalatot eredményez. Ráadásul - ugye mindenkinek az kell, amit nem kaphat meg - divat a kék kontaktlencse is. Ilyen arctípushoz a kék szem nem hogy nem szép, de inkább ijesztő. Hullafoltosra púderezett arccal viselve pedig már egyenesen zombiszerű.

Kínaiak. Velük már nagyobb szerencsével járhat az esztétikára éhes utazó. Az átlagos lányok is általában csinosak, némelyikük pedig tényleg nagyon helyes. Sokat segít az ügynek, hogy ők nem tartják magukat a malájok szigorúbb öltözködési szokásaikhoz, gond nélkül hordanak miniszoknyát és egyéb viszonylag keveset takaró ruhadarabokat; a végeredmény általában egész jó. El kell viszont keserítenem azokat, akik annak reményében jönnek Malajziába, hogy majd a strandon nézhetik a jobbnál-jobb ázsiai csajokat. Bár a kínaiak nem öltöznek hosszú nadrágba és hosszú ujjú pólóba egy kis lubickoláshoz, mint a malájok vagy az indiaiak, azért nem olyan rózsás a helyzet az ő esetükben sem. A három náció közöl legledérebbként a kínai lányok csupán rövidnadrágot és pólót hordanak a strandon. Bikinit egyértelműen csak turisták viselnek.

Az indiaiakat egy kicsit nehezebb meghatározni, viszonylag kevesen vannak a fővárosban, legalábbis azon a részen, ahol mi lakunk, és elég nagy a szórás köztük, így nem tudok általánosítani. Ugyanúgy lehet látni nagydarab bajszos lányokat, mint egész helyes, csinos hölgyeket. Az átlag indiai normál "nyugati" ruhát visel, de az indiai negyed környékén feltűnően megnő a szárik száma.

Végül beszéljünk egy nem túl jelentős, de annál feltűnőbb szegmensről, a transzszexuálisokról, illetve nem tudom, hogy ezt kell-e mondani azokra az emberekre, akikről nem lehet eldönteni, hogy fiú vagy lány, aki pl. az arca alapján egyértelműen férfi, de festi magát, női ruhákat hord, melle van, és mindezt életvitelszerűen csinálja. Meglepően sok ilyen „ladyboyt” lehet látni. Az illatszerboltokban és butikokban különösen gyakran ilyen eladók vannak, és mindig koncentrálnom kell, hogy ne nézzek nagyon hülyén rájuk, de attól tartok, ezt még tanulnom kell kezelni. Ami a legfurcsább az egészben, hogy Malajzia ebből a szempontból egy elég bigott ország, ahol pl. a homoszexualitást a törvény bünteti. Ezek az emberek mégsem takargatják a valóságot, hanem ha lánynak érzik magukat, akkor lánynak öltöznek. Ennyi. Persze valószínű, hogy ez a megállapítás nagyon messze van a valóságtól, de abban is biztos vagyok, hogy Magyarországon nem sok eséllyel pályázna egy kisminkelt, szoknyát viselő fiú bármilyen állásra. Itt van például az autókölcsönzős "fickó": Az első telefonbeszélgetés alapján arra számítottunk, hogy egy nővel találkozunk, majd megjelent egy nagydarab férfi nagyon durván szoprán hanggal. Mindez novemberben volt. Most májusban megint tőlük béreltünk autót, és kiderült, hogy Alfredot azóta már Rozának hívják :)

Mindent egybevetve a malajziai lányok eléggé hátul kullognak a helyes ázsiaiak listáján. Legszebbek eddig a japánok voltak - lányok és fiúk tekintetében egyaránt. Thaiföldön és Kambodzsában ugyan keveset voltunk, de ebből a kevésből arra következtetünk, hogy arrafelé is egész szép emberek lakhatnak. Azért ne legyünk szemetek, Malajziában sem olyan súlyos a helyzet. Az átlag ugyan elmarad a környező országokétól, de itt is lehet azért szép lányokat látni. Bár az is igaz, hogy itt láttuk legtöbb csúnya nőt, de ez végül is nem olyan meglepő. Öt hónap alatt nagyobb esély van kiszúrni a férgesét, mint egy tíz napos nyaralás alatt.

Hurrá! Hurrá! Fent vannak az indonéz képek!!!

Nemhiába a sok álmatlan éjszaka és feszült várakozás. Türelmetek meghozta gyümölcsét, és íme, a Balin készült képek is felkerültek a többi kaland vizuális dokumentációja közé.

http://picasaweb.google.com/malajturne/Bali#

Péter unalmában geotagelte a képek egy részét, így a különösen perverz érdeklődésűek a térképen is megnézhetik, hogy pontosan hol készültek a fotók.

http://picasaweb.google.com/malajturne/Bali/photo#map

Kelet gyöngyszeme

Nemrégiben eljutottunk Penangra, azaz Kelet gyöngyszemére, ahogy a turista kiadványok szerzői hívják a szigetet. Pár évszázaddal korábban ugyan még „Fehér ember sírhelyeként” emlegették a helyet, mivel rengeteg gyarmatosító kapott itt maláriát, de manapság már ennél jóval kellemesebb képzettársításokkal próbálják idecsalogatni a turistákat valamint az olcsó és kellemes éghajlatú országban letelepedni kívánó gazdag nyugdíjasokat. Kicsit össze vagyunk zavarodva a maláj turizmussal kapcsolatban. Lehet, hogy bennünk van a hiba, de eddig nagyon kevés igazán érdekes/szép helyen voltunk itt, és gyöngyszem ide vagy oda, Penang sem tartozott ezek közé. Azonban annak ellenére, hogy turisztikai szempontból nem egy nagy szám, azt meg kell hagyni, hogy nagyon kellemes hangulata van, és szuper lehet itt élni.

Penang igazán különleges hely Malajzián belül. Kiemelkedően gazdag történelmi öröksége van (a kiemelkedő jelző itt persze relatív, a főváros, Georgetown történelmi központja nagyjából akkora, mint a szentendrei óváros). Malajziában itt láttunk először olyat, hogy meghagytak volna több utcát is magába foglaló egybefüggő régi városrészt, ami egyébként tényleg nagyon jól néz ki a régi gyarmati kori házakkal. Bár a jó alap esetenként még kevés ahhoz, hogy megfelelően értékelhesd is. A műemlék házakat nem nagyon gondozzák, és az utcák nagy részében akkora forgalom van, hogy a turista jobban teszi, ha nem a házak homlokzatát nézi, hanem inkább a motorosokat, hogy el ne üssék.

A másik érdekessége a helynek az, hogy ez az egyedüli maláj állam, ahol a malájok kisebbségben vannak. A sziget a Melacca-szoroson átmenő kereskedelemből lett naggyá az angolok uralma alatt. Majd miután Malajzia elnyerte függetlenségét, az idők során betelepült kínai és indiai bevándorlók remek kereskedelmi érzékének köszönhetően az ország egyik legjelentősebb gazdasági központjává vált. Ha az állam lakosságának majdnem felét kitevő kínai lakossághoz hozzáadjuk a nagyjából 10%-os indiai, és a 6-7%-os főleg nyugati nyugdíjasokból álló fehér népességet, akkor már alapban nagyon egyedi keveredést kapunk. Főleg, ha még figyelembe vesszük azt az egész Malajziában megfigyelhető tendenciát, hogy a kínai lakosság főleg városokban lakik, a malájok pedig jobban szeretik a vidéki életet. Szumma szummárum a Georgetownban alig lehet malájokat látni. A városban egyszerre keveredik a kínai, európai és indiai kultúra, és ez az egész helynek idegen, nagyon nem maláj hangulatot kölcsönöz. Ami a mi esetünkben azt jelenti, hogy nagyon jól éreztük magunkat. Ha választani kéne a maláj városok közül, hogy hol szeretnék legjobban letelepedni, egyértelműen erre a szigetre esne a választásom, de megkockáztatom, hogy talán Georgetown volt a legélhetőbb város, amit eddig egész Ázsiában láttam. Ugyan az elviekben érdekesnek meghirdetett látnivalók annyira azért nem érdekesek, a sziget „hétköznapi” része nagyon is vonzó. Gyönyörű fasorok szegélyezik az utakat, itt-ott eszméletlen grandiózus villákat lehet látni, de az átlag kertesházas rész is egész kellemesnek tűnt, kifelé a városból pedig a tengerpart mentén közepesen lepukkant lakótelepek és csilli-villi új toronyházak váltogatták egymást. A városon kívül ott a tengerpart, a sziget belsejében pedig a hegyek. Ez az a hely, ahol megteheted, hogy munka után hazamész, eldöntöd, hogy kínait, indiait vagy malájt vacsorázzál, aztán még lemész a partra tollasozni vagy bámulni a naplementét és a rákokat hajkurászó macskákat. Nem csoda, hogy Georgetownt évek óta az egyik legélhetőbb ázsiai városnak szavazzák meg.

Dining 'n shopping

Ha Rómában jársz, tégy úgy, mint a rómaiak. Mi is efféleképpen cselekedtünk, és ezt a hétvégét jó maláj módjára plázázással és kajálással töltöttük. Már lassan kipipáljuk szűkebb és kicsit tágabb környezetük összes nagy nevezetességét, így most inkább csak itt maradtunk a városban henyélni. Kuala Lumpur elég fiatal város, csupa modern épülettel, és nem igazán lehet beszélni az Európában megszokott városközpontról. Az emberek itt nem sétálgatnak csak úgy az utcán, hanem haladnak A pontból B pontba. Andalgásra ott a pláza, ahol kellemes az idő, és egy fedél alatt lehet vásárolgatni, enni és szórakozni. Eszméletlen mennyiségű bevásárlóközpont van, és ezek szinte kivétel nélkül dugig vannak emberekkel. Egy sima szombat délután itt úgy néz, mint nálunk a Westend karácsony előtt egy nappal

Tekintve, hogy szinte minden esténket Kuala Lumpur valamelyik plázájában töltjük vacsora után koslatva, hihetetlen szakértői lettünk az itteni fogyasztói kultúrának. Azt meg lehet állapítani, hogy a malájok ebben mindenképp a magyarok előtt járnak. A vásárlás és étterembe járás itt az egyik legfőbb nemzeti szórakozás - már persze annak, aki ezt megengedheti magának, bár még a szegényebbje is vígan ücsörög esténként valamelyik food courtban, vagy megy el a szinte kizárólag helyiek által látogatott olcsóbb bevásárlóközpontokba. Az biztos, hogy ha egy maláj egy kellemes szombat délutánra vágyik, akkor előbb viszi az egyik plázába az útja, mint a parkba biciklizni. Kínálat van bőven, a fent említett piaci forgataghoz hasonló bevásárlóközpontoktól kezdve a szentélyszerű luxusplázákig minden megtalálható a fővárosban. Az árukínálat mindenképp nagyobb, mint otthon, és az is hasonlóképpen vegyes képet fest. Ugyanúgy megtalálhatók az olasz és francia nevű gagyi helyi márkák - amiknek annyi közük van Milánóhoz vagy Párizshoz, mint a dzsenyuin italian Alfio Raldonak - mint a legelegánsabb designer cuccok. Az összes nagy világmárka képviselteti itt magát. Tulajdonképpen túracuccot leszámítva mindent lehet itt kapni. Legalábbis azon kívül nem volt még olyan dolog, amit kerestünk volna, és nem volt.

Elektronikai cikkek esetében sem kell a MediaMarkt kínálatára szorítkozni. Aki kicsit exluzívabb környezetet szeretne, az vásárolhat a drága plázákban lévő drága márkaboltokban, aki viszont előnyben létesíti a nagy választékot és kedvező árakat, az elbandukolhat a Low Yet plázába, ahol 6 emeleten keresztül csak elektronikai cikkeket lehet kapni a létező legjobb árakon az országban. Azt mondják, hogy Szingapúrban és Hong Kongban érdemes elektronikai cucokat venni, de szerintem ez már csak inkább a történelem. Két hete hétvégén átmentünk Szingapúrba, és szerettünk volna egy kis zsebrevágható fényképezőgépet venni. Órákon keresztül mentünk egyik boltból a másikba, de végül üres kézzel távoztunk. Nem meglepő módon Tokióban sokkal olcsóbbak voltak a gépek (mi ott persze nem vettünk semmit, mert az útikönyv szerint Szingapúr olcsóbb. Grrr…), sok esetben viszont még Kuala Lumpurban is jobb árak vannak. Ennyit a mítoszokról. Ráadásul a szingapúri boltosoknál tirpákabb fajta a földön nem létezik. Az egy dolog, hogy nem köszön előre, de sok esetben még vissza sem köszön, ha kérdezel valamit, mélységes fájdalommal az arcán válaszol, ha akarsz valamit venni, unott pofával leveszi a polcról, de ennél többre nem lehet számítani tőlük. Ezt leszámítva Szingapúr valószínű még mindig Kuala Lumpur előtt van választékban, de árakban úgy tűnik már rég fej-fej mellett haladnak.

De térjünk vissza Kuala Lumpurhoz. Ahhoz képest, hogy a Gucci meg Louis Vuitton féle méregdrága világmárkáknak max. egy üzlete van Budapesten, itt egymást érik az exkluzívabbnál exkluzívabb üzletek az elegáns bevásárlóközpontokban. Belegondolva, hogy Malajzia gazdaságilag azért mégiscsak Magyarország mögött van, felmerül a kérdés, hogy milyen célcsoportnak szánják ezeket az üzleteket. Úgy tűnik, hogy maláj boltosok kedvenc vásárlói nem igazán a maláj felső tízezer köréből kerülnek ki, nem is a tehetős nyugat-európai, amerikai és ausztrál turisták, hanem inkább az öböl menti arab országokból érkező tömegek, akik nyáron úgy rajzanak Kuala Lumpurban, mint a legyek. Az elviselhetetlen otthoni hőség elől az arabok Malajzia balzsamos 30 fok körüli klímájába menekülnek, ahol muzulmán ország révén egészen otthon érezhetik magukat, és kedvükre szórhatják a pénzt. Az elegáns szállodák dugig vannak velük, ugyanígy a bevásárlóközpontok, ahol míg apu a gyerekeket próbálja terelgetni, a nagy fekete lepedőbe öltözött anyuci hatalmas szatyrokkal megrakottan szaladgál Cartier és Armani között.

Most, hogy elkezdődött a Ramadán egészen eltűntek az arabok. Persze lehet, hogy csak a megváltozott életvitelünk miatt nem találkozunk velük. Mivel egy egész hónapon keresztül napkeltétől napnyugtáig nem ehetnek, nyomikáim reggel 3 és 6 között reggelizhetnek lent. Ebből mi csak annyit látunk, hogy üdítően kevés ember van reggelinél, és nem kell vadászni az üres asztalokra. Bár mivel még a plázákból is elfogytak, gyanítom, hogy az igazság inkább az, hogy a nagyja hazament. Annyira azért csak nem kell önmegtartóztató életet élni, hogy még csak nem is vásárolhatnak…